Mi ez a kúlság?

Sziasztok!

Tavaly készült el az első magyar cool lista,az ötven legkúlabb emberrel Magyarországon. Most már tehát hagyománya van annak, hogy az év végén listába rendezzük a legmenőbb arcokat, akik ezúttal már nemcsak a zene területéről érkeztek, hanem a divatszakmából és más, őrült kúl műfajokból is. Számunkra is nagy öröm, hogy évről évre több kúl hajviselettel, stílusosan öltözködő fiatallal találkozunk az utcán, és most már nem is érezzük túlzásnak kijelenteni, hogy igenis büszkék lehetünk a mi kúl elitünkre - mert van ilyenünk! Köszönjük Nektek, kúl arcok, és köszönjük mindenki másnak, aki kicsit is tesz azért, hogy egy kúlabb országban éljünk!

A listát öt napon keresztül fogjuk majd apránként közölni, hogy nagyobb legyen az izgalom :)

Aki pedig hiába keresi a nevét a listán, azzal vigasztaljuk, hogy nem ördöngősség ez, csak meg kell találni a stílusotokat, kiállni a nagyvilág elé és annyit mondani: Igen, emberek, én merem vállalni Önmagam! És nagyon megkérünk mindenkit, hogy aki csak ugatja a kúlságot, fogja magát vissza a kommentekben!

Következzék hát 2008 ötven legkúlabb embere, hajrá kúl arcok!!!

@ 2008.12.05. 19:01

A bejegyzés trackback címe:

https://coollisthungary.blog.hu/api/trackback/id/tr41797476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OmegA404 (törölt) 2008.12.02. 12:50:11

Mi ez a hülye lista?
Azok közül akiket ismersz?

Ha mesélnék egy két dolgot a coolságról... besírnál.

MrCool 2008.12.02. 12:57:45

Omega404, mesélj! Bár a reakciód alapján csak ugatod a kúlságot, de nem szégyen tanulni a kúlabbtól!

mr gumby 2008.12.02. 13:15:38

mrcool. beszarok tényleg. iggy popp elég tökös gyerek, de ha meglátná ezt a listát meg a kibaszott gyökér hozzászólásod, ott helyben bevonulna a sarokba sírdogálni. én még tartom magam, de egy lángvágót már kölcsön kértem.

Füzi Géza bácsi 2008.12.02. 13:20:41

király a lista, grata arcok vagytok! most aztán had kúlodjanak ezen a népek!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.02. 13:22:17

18 sorban 11-szer szerepel a qrva idegesítő "kúl" szó.

Belterj, izzadságszag, gáz.

Ki szponzorálja a blogot, ez a kérdés.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.12.02. 13:42:52

én azt hittem pándi lesz a legkúlabb. aztán eszembe jutott, hogy múltkor a tonyó ing nélkül, zakóban állt színpadra, és amikor megsimogatta a mellszőrét a hatalmas gyűrűs kezével, na akkor rájöttem mi az a kúl.

MrCool 2008.12.02. 13:46:45

mr gumby! Iggy Pop, hány éves is már? 75? Sajnos a Te hozzászólásodból is süt a sárga irigység! Találd ki magad, jövőre talán negyvenesként is felkerülhetsz, ha jó a stílusod!!

Spanyol 2008.12.02. 13:53:12

MrCool! MrCool! remélem lesznek népben, nemzetben gondolkodók is a listán! Mondjuk a Gyurkovics Tibi bácsi, az isten nyugosztalja!

MrCool 2008.12.02. 14:57:01

Spanyol, szerintünk a listán mindenki tud nemzetben is gondolkodni. Méghozzá egy kúl nemzetben!

pwpw 2008.12.02. 14:57:18

azt az író arcot egyszer láttam valahol képen. messziről.

mr gumby 2008.12.02. 15:05:07

tényleg bocsánat, beláttam tévedésem. iggy egy vén fasz, partittyafasznyit nem ér ő már, meg az összes többi szaros tróger. én meg bazmeg kisárgulok teljesen ahogy olvasgatom ezt a listát, akurvaélet mondogatom magamban, csak kerülhessek fel én is egyszer mrcool listájára, de legalább tanuljak a mestertől coolságot picit.

juteszembe vannak azok a mérhetetlenül cool cicababák, akiket a pornóágazat üdvöskéivel szoktak rokonítani, nah ők mondogassák mindenkinek, akik szóváteszi életvitelük és erkölcsi normáik helyességét, valamint tetovált szemöldökük, hogy csak irigykedik mindenki rájuk, nyilvánvaló sikerességük (több fasz hegyén pördültek meg pl) okán. természetesen a listádon szereplő nagyarcok többsége ennél többet tett le az asztalra, de hogy az unokáidnak nem azt fogják mesélni, hogy a te listádon rajta voltak, az fix egyes.

Condottiere 2008.12.02. 15:46:28

Nos,

Lehet, hogy ő már bazi öreg, meg nem is cool, de én mégis Erci Cartmantől szeretnék idézni:

"Aztakurva' !"

Ui.:
Ja, ma láttam egy arcot ,akinek konkrétan kilógott a fanszőrzete a gatyájából. Ezúton szeretném megkérdezni a szakértőnket, hogy ő kúlnak minősül-e. Csak mert akkor holnap én is megszellőztetem a bránerem a metrón, csak hogy egyéniség lehessek.

Condottiere 2008.12.02. 15:48:25

Amúgy ez a blog pont olyan, mintha ex-matulások csinálták volna :)

whatever 2008.12.02. 16:00:46

Hat en is erre gondoltam eloszor, hogy ez valami vicc, de szerintem a Matulasok pont nem egetnek magukat ilyen szar tarsasaggal. Megiscsak komoly lesz ez, gondolom valami hulye p*csa budai gimnazista lanykak a tettesek.

mr gumby 2008.12.02. 16:04:20

A a reakciótok alapján csak ugatjátok a kúlságotl, hozzászólásotokból csak úgy süt a sárga irigység!

Namostbazeg érzem, közel a jövő évi negyvenedik helyem!

Condottiere 2008.12.02. 16:07:38

"Egyik nap valamelyik kúl pesti indie buliban tűnik fel..."

húúú ilyenben még nem voltam, meséljen már valaki milyen egy ilyen rendezvény?

Condottiere 2008.12.02. 16:12:11

mr Gumby,

Ez van baszki. És igen, most szeretném bevallani a nagy nyilvánosság előtt, hogy Ogli Dzsííííre is irígy vagyok, mert ő is sikeres ember, meg minden, én meg csak egy lúzer vagyok :(

Condottiere 2008.12.02. 16:13:29

Vajon a subbánál tudják, hogy index anyácska mit rakott ki a címlapra?

Csumpitáz Alfréd 2008.12.02. 16:35:25

Nem kell félni, megnéztem a tavalyi 50 kúl listát és olyanok vannak rajta. mint a Puskás Peti (muhaha), Fabricius Gábor (még muhahaha), Viva Kristóf (nem a mássága miatt, de: muhahahaha) meg a - kapaszkodni - Hooligans Tibi (muhahahahahahahahaha). Szóvalez nem a kúl arcok, hanem az imposztorok listája lehet... Kb. olyan az egész, mintha 4-5 zenekar (moog, trousers, stb.) tagjai köré még kerestek volna egy pár műmájert. Kúlságtól nem kell ezek esetében komolyan tartani.

Nekem is van pólóm vicces felirattal, nem is egy...

Egyedül a Pándi Balázs és a Szenior Hal lógnak ki, értük kár, mert ők tényleg jó arcok.

cyber panka 2008.12.03. 09:44:01

ki az a PEP közeli amatőr aki egy nagyon hosszú címlistára sima CC-vel küldte ki emailben mindezt a fost? miért gondolták hogy azok a szerencsétlen címzettek feltétlenül közzé akarják tenni az emailcímüket?


Egy dolgot tudok mondani erről a listáról és a kísérő szövegekről: mikor tegnap este elolvastam és pár perc erejéig belepillantottam a listába egy dolog ötlött fel bennem, hogy EL KELL HAGYNOM EZT AZ ORSZÁGOT...
és semmi sem lesz egyre jobb, itt dúl a balkán. kulság bazmeg? magyarországon az kulság hogy kérkedünk a nyugatot majmoló egyen stílusunkkal?

cyber panka 2008.12.03. 09:48:09

ja és az mennyire kúl hogy ennak a blognak a skin-je egy készen vásárolt cucc.
bloghusablonok.blog.hu/2008/11/28/bubblegum_baby

a népkert kft előre gyártott cucca akik többek közt vírusmarketinggel és blog.hu-s sablonokkal foglalkoznak.
menő

mr gumby 2008.12.03. 10:48:30

én szeretném felkérni az nme lista 9. helyezettjét, liam gallaghert, hogy minősítse már ezt a listát, és pl. viva kristófot. utána pedig várom mrcool szellemes és fordulatokban gazdag válaszát!

MrCool 2008.12.03. 14:30:27

Mr Gumby, ha otthon lennél a kúlságban, akkor tudnád, hogy Gallagher mindenkit leolt, így tenne az NME lista többi 49. szereplőjével is.

mr gumby 2008.12.03. 15:59:24

téged meg lehet jól szájon is verne. de lehet engem is, ha még sokat baszakszom a kúlság pápájával! inkább hallgass a hangokra a fejedben és vezess minket tovább a kúlság kapujai felé!

Lencse. 2008.12.03. 23:11:54

Ha ez vicc, akkor a kibaszott kurva anyátok.

nuart · http://nudeart.blog.hu/ 2008.12.04. 00:53:47

Lencse, nem jól mondod:

Ugye ez komoly? Mert viccnek kicsit durva...

leon, a proli 2008.12.04. 08:26:14

szerintem ez egy kurva nagy MÉDIAHEKK!

amint meglesz a teljes lista, az egész honlapot átalakítják, majd "AZ 50 TOPNYOMI" név alatt véglegesítik

MrCool 2008.12.04. 11:02:26

Lencse, ne trágárkodj, az nem kúl :( Kúlsággal különben sem viccelünk.
Leon a proli: nyilvánvalóan nem lenne kúl ilyet csinálni, nem is értjük, kinek lenne ez jó. Inkább örülnél az 50 magyar kúl arcnak, pár éve képtelenség lett volna csinálni egy ilyen listát. Most meg mindenki elméleteket gyárt... van még mit tanulnunk kúlságilag - sajnos!

medve_laszlo 2008.12.04. 11:08:43

viszont azt se feledjük, hogy ez (stylist.freeblog.hu) mennyire kúl dolog, azon felül, hogy időt nem kímélve 50-es listát gyártanak a srácok, miközben ők maguk nem mutatnak fel semmit. ugyanolyan szánalmas ez, mint anettkákon és győzikéken csámcsogni. GO-GO GET A LIFE!

MrCool 2008.12.04. 11:21:32

Medve László, ha ez kétszázas lista lenne, ezek a srácok is felkerülhetnének talán. Sőt, talán még te is! Gyanús, hogy van valami kúl produktumod!

mizie 2008.12.04. 18:17:22

pándi tényleg kúl!, rajta kívül még buzsáky az aki kúl! a többieket vagy nem ismerem vagy szimplán nem kúlok.

de a legszomorúbb h a lista 90%-ban olyan arcokról szól akik egy éppen trendy divatirányzatot lovagolnak meg, ami kb 1-2 év múlva kifúj. és mint ilyen kurvára nem kúl.

MrCool 2008.12.04. 18:50:50

Mizie, ha nem ismersz valakit, hogy döntöd el, hogy kúl-e? Főleg, hogy sok olyan ember is van a listán, akik már évek óta hihetetlenül kúlok, csak sokáig erről kevesen vettek tudomást! De kit érdekel, hogy mi lesz két év múlva? Kúl arcok mindig lesznek, ez a lényeg!

Lencse. 2008.12.04. 23:59:32

nuart, teljesen jól fogalmaztam. Ez ugyanis viccnek ízléstelen, fájdalmas, és kínos. Mint amikor valaki a klozettpapírt kicseréli smirglire, tolerálhatatlan, aljas tréfa.

De ha valaki komolyan, segítő szándékkal teszi oda a dörzspapírt, arra nem tudok mit mondani....

MrCool 2008.12.05. 10:31:10

Szia Lencse! Ne keseredj el! Ha jövőre nemcsak egész nap kommenteket írogatsz, hanem kitalálod a stílusod, egészen nyugodtan felkerülhetsz a listára! Még nincs minden veszve, nem szabad feladnod!!

menzi..:) · http://nekemiskellegyilyen.blog.hu 2008.12.05. 10:36:44

hé! hol a lista? én nem találom! biztos azért mert nem vagy cool?

aTs 2008.12.05. 11:39:17

:D mi ez a f a s z s á g? :D
Van olyan mint "Budapest legbüdösebb nyilvános WC -i" lista. :D

Én még adnék egy olyan ötletet a blog(?), lista(?) készítőinek, mivel Bp -en (országban majdnem mindenhol egyébként) sok a csöves, és én szeretném látni az ország 50 legkúlabb, büdösebb, elhanyagoltabb csövesét. Mikor lesz meg a lista? :D

homár molla 2008.12.05. 12:06:41

miafasz.... szilynek van köze ehhez a szarsághoz?

Viner Spicli 2008.12.05. 12:07:10

ti aztán igazán faszok vagytok....
emosok tömkelege

Kúrcsány Ferenc 2008.12.05. 12:28:55

Egy rakás köcsög poseur.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.05. 12:55:24

fika/kritika/stb:
Kúl!a
hannibal.blog.hu/2008/12/05/kul_a

borivoje · http://egyebek.freeblog.hu 2008.12.05. 13:06:46

Tejjjóóóég... szegény Palika hogy került ezek közé? :S

MrCool 2008.12.05. 13:42:21

Szia Hannibál! Ugye tudod, hogy akárhányszor is másolod be a rosszindulatú, irigy és végtelenül uncool blogbejegyzésedet ide, akkor se leszel rajta a listán? Próbálkozni persze lehet, de inkább találd ki a stílusod, vállald Önmagad!!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.05. 14:22:46

a rossz linkes kommentet töröld ki lécci

Én már elmúltam 20, nincs szükségem önigazolásra:)

->NylonKúla

Xezs 2008.12.05. 17:07:51

A képeket elnézve leesett a tantusz. Kúlság=nyomiság

brainpoliceman 2008.12.05. 17:16:16

a blogot bede márton és inkei bence, egykori matulások, jelenleg az index és az origo munkatársai készítik, és jól szórakoznak a sok hülye kommenten. a baj csak az, hogy ezek az emberek már elmúltak 30 évesek (szóval nagyon nem kúlak), ilyen idősen talán már nem kéne .

ukunoka 2008.12.05. 17:34:04

Szerintem a listán szereplők 95%ára alkalmazható lenne a listán szereplő egyik britcopyzenekar sok helyen (feleslegesen) szarrájátszott számának címe...
"Select All, Delete All..."

balukaaaa the master · http://kekz.blog.hu/ 2008.12.05. 18:14:39

bazdmeg! téged legalább vertek a suliban bazdmeg. vay csak simán egy atomparaszt suttyó vagy aki nem képes ezt felfogni, mert a környezetedben úgyis mindenki az. atomszánalmas és rettentően buzis a "blog"od.
amúgy meg minek csinálsz ilyennek blogot bazdmeg? csak azért mert az egyszerű, mi? pöcs...

zwilling 2008.12.05. 23:44:48

"a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene"

vágó!?

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2008.12.05. 23:53:31

köszönöm a jelölést.igyekszem megszolgálni a bizalmat.üdvözlettel a hét bloggere a meleg költő;ruszkibaka

vizipaci e 2008.12.06. 02:27:28

Bede Mártont hiányolom a listáról.

leon, a proli 2008.12.06. 12:04:26

szerintem azzal, hogy alázós cikket írt Talmáról, Bende egy életre elvesztette hitelét. HAJRÁ TALMA, nEKED KELLETT VOLNA ELSŐNEK LENNED EZEN A LISTÁN IS!

ukunoka 2008.12.06. 17:56:55

Igazából ilyen listát bármely más szubkultúra készíthetne magáról ... Az más kérdés, hogy ez egy rettenetesen olcsó önigazoláskereséssel ér fel ...

BaBek 2008.12.06. 23:34:14

Párhuzamot vélek felfedezni a MrCool és a Quadrophenia című film főszereplője között (meg úgy általában is) remélem láttad a filmet. (egy rettenet de szrintem ide illik)

(ja, és remélem te majd nem ugrassz le a robogóról)

epeficam 2008.12.07. 21:56:31

FASZKORBÁCS! De azért vicces. Majdnem annyira mint a cukivagyok.

leon, a proli 2008.12.08. 08:36:12

egyébként is látszik, hogy fotosop

mizie 2008.12.08. 19:17:36

- Ti mind egyéniségek vagytok!
- Mi mind egyéniségek vagyunk!

anus pannonius 2008.12.08. 23:56:01

srácok, ez nagyon nem kúl.
tanulhatnátok a mi listánkból, na ott az igazi kúl.
shitbreaker.blog.hu

ott az igazi cool2008!

ethan blow 2008.12.09. 13:11:43

ez nagyon szánalmas. az összes kommentelővel együtt, aki a kúlságát bizonygatja, és ettől aztán még szánalmasabbá válik. szarok vagytok ti, öcsém, nem kúlok. mióta kúl dolog tüdőbeteg nőnek tűnni miközben pöcse van az embernek? OMG! ez az internetezés legalja, mint egy vidéki diszkó záróra uán, bazmeg...

mehr luft 2008.12.09. 18:52:14

a szemöldöködre élveznék bulgakov

RPD 2008.12.10. 12:13:22

váú! király a lista, csak azt nem vágom mi az h kúl/cool.
meg ez most valami faszverés akart lenni vagy vicc vagy mi?
meg kinek van szüksége a listára? milyen szándék vezérelte a lista alkotóit? és mi a kurva életért nem tudnak az emberek hasznos dolgokkal foglalkozni? van ennek egyátalán vmi társadalmi haszna?
remélem vki válaszol...

Krypton 2008.12.10. 16:49:15

faszkorbács
kúlva anyádat

mehr luft 2008.12.10. 17:11:12

a hozzászólók nem coolak, őket nem dugnám

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.12.11. 08:50:17

Az egész listán KETTŐ embert láttam akit ismerek. Kurvára szájbatoszott kúl lehet az a több 48 akiről elfelejtettünk hallani :D

mehr luft 2008.12.11. 13:46:43

zka, azért nem hallottál róluk, mert Te nem vagy Cool, míg Ők azok

de ne búsulj, azért dugnálak

hajannn 2008.12.14. 19:14:52

miezaszar bazmeg?
kik ezek az emberek?
nyolcvanszázalékukról aztsetudom kicsoda a többit meg kb nyakonfosnám kevés kivétellel.
gratulálok jár a banán:DDDDDDDDD

kiafaszhanemen 2008.12.16. 23:07:02


Lassan értem miert volt ennyi direkt torz,debil álherkás a múltkori A38 bulin. Ugy tünnik ez most a kool.

Még jó hogy én nem vagyok kool.

De tényleg fiúcskák és (ál)lányok, most mindenki hirtelen elcsépelt INDIEs (bruhaha) meg egy kicsit azé kontinentális ELEKTROs is?
( szegény jó kis elektro,vajon mit vétett)

dj_bukkake 2008.12.17. 15:35:27

gyerekek ez egy rakás fos....az ilyesfajta magamutogatás merő szánalom! csak a stílustalan gyökerek verik a mellüket, hogy ők milyen kúúúlok....kúlság? hát a faszom, szedjétek le a netről ezt az faszságot és húzzatok a picsába!

Krypton 2008.12.19. 23:46:38

kiafaszhanemen: nem kool. kúl.

puruttja 2009.05.21. 07:16:57

Ez az oldal a tipikus webszemét kategória.Húzzatok a vérbe.

Spiritmonger 2009.07.16. 00:09:16

van ezek között egy egészséges, magyar, hetero férfi?

a lista első oldala nem kúl, kurvára nem az

a felsorolt tagok 90%-a nem lenne képes megemelni egy cementeszsákot, mindenfajta fizikai munkára alkalmatlan, valamint alapvetően tehetségtelen magamutogató senki, aki amúgy lehetne jó ember, de ezt az oldalát nem igazán ismerjük

csoffadt, alter/plázapicsa/divatmajom/dizájnmaki/percember senkik, akiknek még egy dobásuk se volt...

persze, ez nem áll mindenkire, de ez a lista csak Gangxta szavaira ad igazolást, miszerint ..Már van is egy listám, öt-hat név rajta
Aki majd az első pár sorozatot kapja...

a nemzetközi kúl listákon is borzalmas arcok vannak, tipikusan azok, akik életük első és egyben utolsó igazi metálkoncertjén megijedtek a hangerőtől és a torzított gitártól, és ez nyomot hagyott rajtuk, így lett belőlük ez a minden tesztoszteront nélkülöző, félbuzi kúl senki